Az utolsó évek (8. rész)

Michael Jackson egy másik projekttel is foglalkozott az utolsó hónapjaiban, amely talán meglepő azok számára, akik nem ismerik olyan jól. Jackson mindig is kötődött a klasszikus zenéhez, és régi álma volt, hogy komponál egy klasszikus albumot. Ennek érdekében 2009 tavaszán szervezett egy találkozót a termékeny, díjnyertes zeneszerzővel, David Michael Frank-el.

David Michael Frank

Amikor Frank megérkezett Jackson Holmby Hills-i otthonába, még nem tudta biztosan, hogy mire számítson. “Felhajtottam a bejárati ajtóhoz, és találkoztam egy asszisztenssel, aki megkért, hogy fáradjak be”, emlékezett vissza. “Vonakodtam attól, hogy kezet rázzak vele, mert azt hallottam, hogy aggódik a baktériumok miatt, de rögtön nyújtotta a karját, és nagyon határozottan kezet fogott velem. Nagyon sovány volt, de korántsem gyönge. Öltönyt és kalapot viselt. Azt tervezte, hogy később próbálni megy a turnéhoz. Azt mondta, ‘Ismerős vagy nekem’. Mondtam neki, hogy hosszú idővel ezelőtt egy TV műsoron dolgoztam, amely Sammy Davis Jr. iránti tisztelgés volt a Shrine Auditoriumban [és ezen Michael is részt vett]. Mondtam neki, hogy ott találkoztunk futólag. Azt válaszolta, ‘Sosem felejtek el arcokat'”.

Jackson azzal folytatta, hogy elmondta Franknek, mi az a három nagy projekt, amivel foglalkozik: a This Is It koncert show, egy pop album és egy klasszikus album. “Azt mondta, hogy állandóan klasszikus zenét hallgat; ez volt az abszolút kedvence. Lenyűgözött, hogy ezeket a darabokat említette: a Rodeo, a Fanfare for the Common Man és a Lincoln Portrait Aaron Coplandtól; a West Side Story Leonard Bernsteintől. Említettem Bernsteintől A rakparton-t (On the Waterfront). Aztán Michael említette, hogy Elmer Bernstein filmzenéit is szereti, kifejezetten a Ne bántsátok a feketerigót! (To Kill a Mockingbird) című filmet emelte ki. Észrevettem, hogy szinte az összes klasszikus darab, amit megemlített gyermeki, nagyon egyszerű és kedves, mint a Péter és a farkas Prokofievtől, vagy Csajkovszkij Diótörője. Többször emlegette Debussy-t is, különösen a First Arabesque-et és a Holdfény szonátát (Clair de Lune). Nagyon halk szavú volt, mikor a zenéről beszélgettünk, de amikor fellelkesült valamitől, igen megváltozott. Amikor megemlítette, hogy mennyire szereti Elmer Bernstein-t, és azt mondtam, szeretem A hét mesterlövész (The Magnificent Seven) filmzenéjét, Michael elkezdte énekelni a betétdalt nagyon hangosan, szinte kiabálva”.

A hét mesterlövész főcímzenéje:

Jackson megkérte idősebbik fiát, Princet, hogy keressen meg, és hozzon egy demót, amit [Jackson] rögzített, és Frank-el együtt meghallgatták. “Nagyon kedves zene”, emlékszik Frank. “Az egyik darabnak ír hangzásvilága volt. Javasoltam, hogy kelta hárfát kéne használnunk hozzá. A darabok úgy hangzottak, mint egy finom filmzene, nagyon tradicionális harmóniákkal és meglehetősen erős melódiákkal. Az egyik egy kicsit John Barry-szerű volt, mint a Távol Afrikától (Out of Africa) – az a fajta John Barry filmzene. Szinte hallottam [a fejemben] az elsöprő vonósok és a francia fúvósok összhangját”.

Jackson és Frank a zongorához mentek, hogy kiegészítsék azokat a részeket, amelyek még nem voltak teljesek. “Leültem a zongorához”, emlékszik Frank, “és Michael eldúdolta az egyik darab hiányzó részét. Vittem magammal egy digitális hangfelvevőt, és megkérdeztem, hogy felvehetem-e. Tökéletes formában volt. Próbáltam kitalálni az akkordokat, hogy kövessem, amit dúdolt. Azt mondta, ‘Teljesen jók a megérzéseid az akkordokat illetően'”. Jackson később elmondta a barátainak, hogy mennyire lenyűgözte, hogy Frank azonnal el tudott játszani bármilyen darabot, amit megemlített.

Frank emlékszik, hogy Jackson már alig várta, hogy nagyzenekarral játsszák a darabokat. Az első találkozó után telefonon tartották a kapcsolatot. “Kérdezte tőlem, hogy, hogy halad a projekt, és mondtam, hogy várom a hívást valakitől, hogy megköthessük az üzletet. Azt javasoltam, hogy felvehetnénk a zenét Londonban, amíg ott lesz a show miatt. Tetszett neki az ötlet. Ismét felhozta az Arabesque-et [Debussytől]. Felvittem minden zenét a számítógépre, és elkezdtem dolgozni a hangszerelésen. Végül egy héttel Michael halála előtt a menedzsere, Frank DiLeo felhívott, és kérte, hogy küldjek egy e-mailt a költségvetésről, a hangszerelés költségeiről és egy elektronikus mintadarabot a zenéről”. Sajnos, csakúgy, mint a pop albuma esetében, Jackson nem láthatta, hogy valóra válik az elképzelése. Azonban Frank azt mondja, hogy Jackson “eléggé kidolgozta a dallamokat”. A darabok egyenként körülbelül hét-tíz percesek, és a legtöbb hiányzó részt megtöltötték. Jackson más hangszeres zenéről is beszélt Franknek, amin dolgozott, többek között egy jazz darabról.

“Remélem, egy nap a családja dönteni fog a zenéről, és elkészítik a felvételt tisztelgésként”, vonta le Frank a végső következtetést, “és megmutatják a világnak a művészetének mélységét… Mondtam Michaelnek, hogy Leonard Bernstein karmesteri pálcáját fogom használni, amit egy árverésen vettem, amikor elkészítjük a felvételt. Tudtam, hogy ettől kiugrik majd a bőréből örömében”. 2011 óta Michael Jackson hagyatékkezelői még nem jelentettek be semmiféle tervet arra vonatkozóan, hogy kiadják Jackson és Frank klasszikus albumát.

(Copyright by Joseph Vogel, from Man in the Music: The Creative Life and Work of Michael Jackson)